Egyszerű kis terítő mutatós szalaghorgolással.
A szalagos sort a rajzon megjelölt „A” pontból kezdjük. A negyedik ívvel négyes kapcsolást készítünk és utána 13 íves egyenes szalagot horgolunk.
séma
Ellenkező oldalon kezdjük meg a szalag horgolását úgy, hogy 6 láncszemmel és 1 rövidpálcával az előtte levő ívet, majd 3—3 láncszemmel a további íveket kapcsoljuk. A hetedik és nyolcadik ívet összefogjuk, majd tovább kapcsolunk 3-3 láncszemmel a tizennegyedik ívecskéig. Összekötjük az első 6 láncszem 3-ik szemével és 3 láncszemmel visszatérünk a szalagra. A következő ívecskét szemben levőhöz kötjük.
Ezután egy négyes, majd ellenkező oldalon egy hármas kapcsolást végzünk a rajz szerint. A második ívvel a „B” pontban kezdjük meg az összekötő pókot. 4 ráhajtással kapcsoljuk az előtte levő ívet, két ráhajtást áthúzunk, kettő a tűn marad. Négy ráhajtással a rajz szerinti szabad ívet kapcsoljuk, kétráhajtast áthúzunk, újra 2 ráhajtással a mellette lévő ívet fogjuk hozzá és 3 ráhajtást áthúzunk. 3 ráhajtással a szomszédos ívecskét kapcsoljuk, két ráhajtást áthúzunk, kétráhajtással a mellette lévőit hozzáfogva, a tűn levő összes ráhajtást párosával áthúzzuk.
Ezután kitöltjük a középső üres teret. Tizenkétláncszemes íveket horgolunk, de két-két minta között 6 láncszem után mindkét oldalra kétráhajtásos pálcát horgolunk, a két pálca utolsó szemét egyszerre húzzuk át. Hat tizenkétláncszemes sort horgolunk. Az egyik sorról a másikra úgy térünk át, hogy az utolsó ívnél 6 láncszem után az ív másik részét háromráhajtásos pálcával pótoljuk és így a következő sort már kezdhetjük is. A legbelső sort 1 láncszem és 2—2 ív összefogásával fejezzük be.
Kedves Nagyi!
Én is horgolok, és szeretném megtudni, hogy hogyan kell ezt a teritőt elkészíteni. Nagyon szívesen fogadom ennek a terítőnek a leírását.
Köszönöm
Gizella
Üdvözöllek Kedves Gizi! Sajnálom, de elég nehéz a szalaghorgolást leírni. Elsősorban meg kellene tanulni egy egyszerű terítőn és azután a nehezebb terítő megkezdését. Biztatlak, mert nem nehéz! Minden kezdet nehéz, de a folytatás meghozza az eredményt. Aki ismeri a szalaghorgolás techikáját, annak a rajz alapján bármely terítő elkészíthető.
Szeretettel kívánok szép napot és eredményes “tanulást”
nagyi
http://koteshorgolas.com/szalaghorgolas.html