Advent kategória bejegyzései

Advent, a négy gyertya

Volt egyszer négy gyertya. Olyan nagy volt a csend körülöttük, hogy tisztán lehetett érteni, amit egymással beszélgettek.Azt mondta az első:
advent-negy-gyertya
– ÉN VAGYOK A BÉKE!
De az emberek nem képesek életben tartani. Azt hiszem el fogok aludni.A második azt mondta:
– ÉN VAGYOK A HIT!
Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Advent harmadik vasárnapja

 

adventi_koszoru-3gyertya

Egyházi szertartások és szokások

A katolikus egyházban advent liturgikus színe a lila (viola), mely a bűnbánatot, a szent fegyelmet és összeszedettséget jelképezi. Advent harmadik vasárnapján, örömvasárnap (gaudete vasárnap) az Úr eljövetelének közelségét ünneplik; e nap liturgikus színe a rózsaszín. Az egész időszakban dísztelen a templomi oltár, az orgona szerepe pedig az énekek kíséretére korlátozódik.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….